Megfelelő boros doboz

Mire kell figyelni a megfelelő boros doboz kiválasztásánál?

Ez számomra mára már egy igen fontos kérdés lett. Olyannyira, hogy néhány barátom, akik boros dobozokat árusítanak, még tanácsokat is kérnek tőlem a témában. lehet, hogy ez kissé különösen hangzik, hiszen soha életemben nem készítettem egyetlen ilyen készséget sem, azonban tudni kell rólam, hogy szeretem a finom, különleges borokat, és előszeretettel ajándékozom is azokat. Így aztán, az alkalomhoz illő, az utazás viszontagságait is figyelembe vevő, annak megfelelő boros dobozok kiválasztásában elég nagy tapasztalattal rendelkezem. Ismerem a különböző gyártók termékeit, tudom, hogy hol van a legszélesebb választék, ami ahhoz kell, hogy egy minden szempontnak, elvárásnak megfelelő boros dobozba rakhassuk az átadni kívánt borocskát.

Párbeszéd a megfelelő boros doboz kiválasztásáról

Az alábbi párbeszéd a különböző elvárásoknak megfelelő boros dobozok kiválasztásáról éppen az egyik borkereskedő barátommal zajlott.

– Szia Zolikám! De rég láttalak! Jó, hogy jöttél, mert kérdezni szerettem volna tőled valamit. Illetve nem is kérdezni, inkább szakmai tanácsot kérni. Hívni is akartalak ma!

– Szia Petikém! Tanácsot? Tőlem? Biztos, hogy nem keversz össze valakivel? Én nem értek a szakmádhoz! Hogy tudnék én neked tanácsot adni?

– Éppen a megfelelő boros dobozok kiválasztásáról beszélgettünk a társammal. Az lenne a cél, hogy egy olyan beszállítót találjunk, akivel egyeztetni lehetne az ügyfelek elvárásai alapján történő előállítást, figyelemmel az esetleges egyedi igényekre.

– Még mindig nem igazán világos, hogy hogy jövök én a képbe!

– Ne viccelj! Nincs az országban még egy ember, aki nálad több bort visz ajándékba. és minden alkalommal kritizálsz, belekötsz mindenben, amikor a megfelelő boros dobozt keresed. És ha jól tudom, akkor már a gyártóknak is utána néztél, úgyhogy ne játszd itt a hozzá nem értőt! – kért számon nevetve a barátom

– Na, jó, tényleg van tapasztalatom ezen a téren, és igen ismerem a legtöbb gyártó alapanyaghasználatát. és termékskáláját. Szívesen segítek, de ha nem gond, most rohanok. Holnap is ráér?

– Persze, megértem, akkor holnap ugorj be légy szíve, és készülj egy hosszabb beszélgetésre!

Folytatjuk…