Átmenni a falon

Továbbra is folytatom a ’90-es évek szellemiségének megidézését, mert – ahogy azt már korábbi posztjaimban írtam – ezek a mai fejjel való visszapillantások sok tanulsággal szolgálnak a jövő alakításához is.

Kezdjük, vagy, ha úgy tetszik, folytassuk ott, hogy a rendszerváltást követően fiatal vállalkozóként szinte elképzelhetetlennek tűnt, hogy bárki is komolyan vegye az embert. Az egy dolog, hogy nem volt pénzed, nem nagy ügy, hiszen senkinek sem volt, a tapasztalt 40-eseknek sem, de egy 20-as éveiben járó fiatal eleve hendikeppel indult a vállalkozói lét kihívásokkal teli útján. Finoman szólva a ’90-es évek üzleti világa nem volt éppen egy ifjú startupper-simogató.

A privatizáció idején többféle vállalkozó típus létezett. Természetesen tisztelet a kivételeknek !  Az egyik az ügyeskedő, nagyvállalati triumvirátusé. A pénzügyi vezető, a vezérigazgató és a főmérnök közösen csináltak egy Kft.-t a nagymama pénzén, majd ezen keresztül – a nagyvállalattól 0 Ft-ért átvett tételekből – jelentős tőkét tudtak felhalmozni. Tették ezt nulla befektetéssel, nulla kockázattal. Egy év múlva, amikor a vállalatból Zrt. lett, csak ők voltak pénzüknél.

Egy másik típus a kereskedelmi vezetőből vagy csoportvezetőből lett vállalkozó, aki vett egy rossz gépet, amire még éppen megvolt a pénze – ő a koránál fogva is már rendelkezett kapcsolati tőkével és piaccal. Így azonnal profitot is tudott termelni, ennek eredményeként gyors növekedési pályára tudott állni.

Aztán – a 30as, 40-es urak mellett – ott voltunk mi, a zöldfülűként kezelt, huszonéves srácok, akiknek nemigen szavazott bizalmat senki. Emlékszem, még kollégákat is nehéz volt magam mellé gyűjtenem: csak olyan 18-22 éves korúak jöttek hozzám, akik számára akkor az élet buli volt. Az a vicces, hogy a legtöbben közülük aztán 15-20 évig maradtak a cégnél, sőt, van, aki a mai napig is a csapatunkat erősíti.

Az egyik nagy tanulság számomra ebből az időből egy idősebb szakmabeli úr válasza volt, akitől segítséget kértem egy alapanyag beszerzés kapcsán. Röviden azt mondta nekem, miután megkérdeztem, hogy miért segített egy bizalmas inforációval, hiszen ezt más előtte nem tette meg: – ha tehetséges vagy, úgyis megtudod, akkor meg miért emlegetnéd az én felmenőimet. Ez a gondolat mérföldkövet jelentett a szemléletemben.

Szerencsére közben a világ is változott: az ígéretes fiatal startupperek előtt ma már kinyílnak az ajtók. Nekem még át kellett mennem a falon, de – a rangidős kolléga bölcsessége nyomán – azt gondolom, kortól, nehézségtől, előítélettől függetlenül, az erős szándék és akarat minden körülmények között utat tör magának.