Muda-Safari

Muda-Safari, avagy veszteségvadászat a Gembán
Félreértés ne essék, az alábbiakban nem útinapló-bejegyzés következik, és nem is kalandregényírói babérokra szeretnék törni, Rejtő Jenő stílusában. Az élménybeszámoló ismét a Leanhez és a Kaizen módszerhez kapcsolódik.
Már több korábbi posztomban meséltem arról, hogyan változtatta meg a Lean személet cégünk mindennapjait és hogy nyitott meg új ajtókat előttünk a fejlődésben. Ha nem is volt könnyű menet, az eredmény nem maradt el. A legutóbbi pozitív visszajelzést az jelentette, hogy – üzleti teljesítményünk és működési hatékonyságunk alapján –  referenciaüzemként az Sz. Variáns adhatott helyet az EDC Debrecen és Debrecen városa közös vállalkozásfejlesztési programja során megvalósuló szakmai Lean-napnak. Az esemény külsős szakértői támogatását a Kaizen Institute, Ltd. biztosította. Bár a felütésben jeleztem, hogy nem úti beszámolót írok, mégis, ez a lehetőség, amellett, hogy nagy megtiszteltetés volt számunkra felért azzal az élménnyel, amit egy inspiráló utazás egy-egy izgalmas állomására érkezve átél az ember.
A szakmai nap célja az volt, hogy a debreceni KKV-k tulajdonosai, vezetői valós üzleti környezetben tapasztalják meg azt a fejlődési utat, melyet vállalkozásunk az elmúlt évek során bejárt a Lean-, illetve a Kaizen-szemlélet segítségével.
Már a regisztrációs lista is jóleső érzést adott: több mint 30 KKV jelezte részvételét az eseményre, ahol – többek között – a régió olyan fontos szereplői emelték a szakmai nap fényét, mint a Bold Agro Deufol Hungary Kft. FISS Automatika Kft. IL-PE Kft. NAGÉV CINK Kft. AVE Ásványvíz Debreceni Egyetem Global Green Europe Kft. Leannovation Lub Service Kft. Marnevall Tedej Agrártermelő és Szolgáltató Zrt..
A posztom címében olvasható Gemba szó japán eredetű – a Lean fogalomtárában azt a valós helyet jelöli, ahol a gyártás folyik, ezt járták be a résztvevők. A program másik alappillére az úgynevezett Muda-Safari volt, azaz veszteségvadászat, melynek során gyakorlatban gyűjthettek példákat a 7 fő veszteségtípusra, illetve tehettek javaslatot azok kiküszöbölésére.
A résztvevő vállalatok közül néhánynak már nem volt új a „játék”. A cégvezetők egy része rendelkezett előzetes tudással és tapasztalattal a Lean szemléletben és a Kaizen módszerben rejlő fejlődési lehetőségeket illetően, de ennyire komplex, a teljes vállalatot átfogó programként még nem szereztek tapasztalatot a nálunk már olajozottan működő módszerek tényleges megvalósításában.
A szakmai kapcsolattartás a sikeres látogatással nem ért véget: továbbra is nyitottak vagyunk rá, hogy megosszuk tapasztalatainkat az érdeklődőkkel.
Az utazás folytatódik – folyamatosan inspirálódunk, tanulunk, haladunk az úton, ahol mozgásban maradni legalább olyan fontos, mint maga a végcél. Ti rálépnétek erre az útra?
Tegye fel a kezét, aki már belekóstolt a Leanbe vagy a Kaizenbe! Mik a tapasztalataitok?